Küldetésünk 

Most mesélek egy kicsit arról aminek hatására maga a Balatoni Esszencia megszületett. Kb. 5 éve történt velem, hogy egyik reggel, a szokásos ébredési idő előtt, kipattant a szemem. Hatalmas energialöket járt át, és mint egy víziószerű látomás, láttam magam előtt egy kiskertet, ami tele volt különböző fajta gyógynövényekkel. Ez az élmény azóta is inspirál. Ekkoriban kezdtem el az első gyógynövény elixírjeim készítését, önmagam és a szűk környezetem számára. Már akkor tudtam, hogy az én feladatom nem igazán az lesz ezzel, hogy a diófalevél még két általános hatását hozzáírjam a leírásához. Sokkal inkább magának a növények energetikájának közvetítése az emberek felé. A cseppjeimet először önmagam számára kezdtem el készíteni, és felfigyeltem rá, hogy mindegyiknél egy különös energia jár át, mikor fogyasztom. Ez sokszor rengeteget tudott segíteni, főleg abban, hogy mikor az akkori igen stresszes munkám során elvesztettem a középpontomat, újra visszataláljak oda, és fókuszba kerüljek. A gyógynövények legnagyobb áldása talán az, hogy nem választják el az embert önmaguktól, hanem segítenek újra egységbe kerülni. S mikor ez megtörténik, a betegségnek nevezett állapot spontán eltűnik. A másik nagy lökést az adta munkásságomnak, mikor a barátnőmmel (aki azóta már a menyasszonyom) összejöttünk. Akkoriban pajzsmirigy alulműködése volt, és erre gyógyszert is szedett, az eredményei pedig hol jobbak, hol rosszabbak voltak. Felajánlottam neki, hogy adjon magának egy esélyt, készítek neki egy tinktúrát (mert a tea ivása nála kizárt volt), hagyjon fel a gyógyszer szedésével, és fél év elteltével menjen vissza kontrollra. Ha netán mégsem javul az eredeti tervek szerint, még mindig visszatérhet, de ez azt jelentette volna, hogy innentől kezdve élete végéig gyógyszert kell szednie. A környezetéből persze megkapta az ilyenkor szokásos riogatást, hogy ne tegye ezt, az állapota még jobban romlani fog, stb. Láss csodát, a következő vérvételnél az eredménye határértéken belül volt. Ami azóta tovább javult, és a szintjei most már teljesen rendben vannak. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy ez mindenkinél ugyanígy működik, és a gyógynövény használat mellett maga a tudatváltásnak is köszönhető a "gyógyulás", mikor is "kivertem belőle", hogy azonosítsa magát ezzel a dologgal. A lényeg, hogy van egy másik út, amit választhatsz, azon kívül, amiket most látsz. És hogy senki nem tud "meggyógyítani", csak te saját magad, az orvos, a természetgyógyász, a fitoterapeuta maximum eszközöket tud adni a kezedbe, amiket aztán neked kell használnod beállítottságod és vérmérsékleted szerint.

Így tehát csodát én sem tudok neked kínálni és nem is akarok csupán azt az utat, amit én járok gyerekkorom óta, aminek az alapja az önmagunkba vetett mély bizalom.

Tehát biztos lehetsz benne, hogy a nálunk vásárolt gyógynövény készítményeket vagy mi magunk gyűjtöttük vagy termeltük, vagy hasonló szemléletű emberektől szereztük be, és nem tartalmaznak semmilyen vegyszert vagy műtrágyaszármazékot, hiszen ez nálunk nem valami különlegesség, hanem alapfeltétel. Ezenkívül pedig tartalmaznak egy szavakban igazából megfogalmazhatatlan plusz összetevőt, a növény ESSZENCIÁJÁT, amely, ha mégis megpróbálom fogalmazni, lényének a lényege, lelkének egy darabja. Ezt nem lehet sem leutánozni, sem sorozatgyártani, és aki tudatos rá és figyel, észre fogja venni. : ) Mint egy jó bornak, minden üvegnek története van.